Variációk egy témára, avagy 4 az 1-ben: „Roxfort pillanatok”

írta Gáspár Balázs2 hónapja1Megosztás

Szeptember 1-én becsöngettek az iskolába, elkezdődött egy újabb tanév ennek apropójából szeretnék ajánlani egy könyvsorozatot a LEGO világából. 2021 év elején került a boltok polcaira a Harry Potter témakör új elemeként négy készlet, amely a roxforti diákok tanóráiba enged bepillantást. A merőben új szemlélettel megalkotott készletek segítségével végig kísérhetjük az adott tantárgy oktatását, majd az óra befejeztével összecsukhatjuk, mint egy könyvet és feltehetjük a polcra.  

Nézzük meg melyik roxforti tanórákra hív meg minket a LEGO. A készletek a Gyógynövénytan, a Bűbájtan, az Átváltoztatástan és a Bájitaltan varázslatos tanítását tárják a szemünk elé. A készletek sok mindenben megegyeznek, mindegyikhez három minifigurát kapunk, amelyek közül az egyik az adott tárgy tanára a másik kettő pedig az ismertebb diákok egyike. A tanórák elnevezéséből a rajongók már sejthetik, hogy melyik négy tanárra lehet számítani, de erre a készletek részletesebb bemutatásánál ki is térek, ugyan úgy, mint arra is, hogy melyik fő vagy mellékszereplőt tartalmazza az adott készlet. 

Mielőtt rátérnék a „könyvek” és ezáltal az adott tanóra bemutatására, beszéljünk egy kicsit az összeépítés menetéről. Ez ugyanis teljesen megegyezik mind a négy készlet esetében. Először meg kell építeni a szetthez tartozó kiegészítőket és a borítót, majd a könyvünk belsejének összeállítása következik. Minden hasonlóság ellenére nem lehet megunni az építést akkor sem, ha mind a négy készletet meg szeretnénk építeni, mivel a tantermek kialakítása más és más, tele vannak ötletes megoldásokkal. Kellenek is ezek, hogy pontosan össze lehessen csukni a könyvünket és minden kiegészítő elférjen a belsejébe. Zárt állapotban a minifigurákat a tankönyvek felső élén kialakított helyekre lehet felállítani. Minden esetben kapunk egy kisebb méretű matricaívet is, ami remek részleteket ad hozzá a tantermek belső kialakításához. Azt fontos megjegyezni, hogy a „könyvünk” borítója egy nagyon szépen nyomtatott elem.   

Ennyi bevezetés után merüljünk el a Gyógynövénytan, a Bűbájtan, az Átváltoztatástan és a Bájitaltan órák rejtelmeibe. 

Első óra: Gyógynövénytan

A készlet hivatalos neve: Roxfort pillanatai: Gyógynövénytan óra, szám: 76384. Ehhez a szetthez megkapjuk Pomona Bimba professzort, Cedrik Diggory-t valamint Neville Longbotom-ot. Ebben az esetben, ha kinyitjuk, a könyvünket megkapjuk az ikonikus üvegház egy kis részletét, ami a Harry Potter és a Titkok Kamrájának egyik fő helyszíne. 

Kiegészítőkként kapunk egy falikutat, egy gyógynövényes ágyást, valamint mandragóra palántákat is. Megtalálhatók még a kertészkedéshez szükséges szerszámok is, valamint egy tankönyv a mandragórákról.  A minifigurák szépen nyomtatott torzókkal rendelkeznek. Bimba professzor lába a szokásos teljes méretű minifigura láb, ebben az esetben kétszínű öntést kapott; Cedrik a közepes míg Neville a legkisebb lábat kapta. A professzor haja egybe van öntve a kalapjával, a diákok figurái a szokásos haj elemeket kapták és mind a három figura rendelkezik az elengedhetetlen fülvédőkkel.

A készlethez tartozó matricákkal számos részletet kapunk az üvegházak hátteréből, ilyenek például a megjelenített növények valamint a kastély fala és ablakai. 

Második óra: Bűbájtan

A 76385-ös számú szett, magyar nevén a Roxfort pillanatai: Bűbájtan óra a Harry Potter első tanévét eleveníti fel nekünk. A varázslótanoncok a történet szerint itt  ismerkedtek meg a levitációs bűbájjal. A készlethez ebben az esetben is három minifigura tartozik, Filius Flitwick professzor, aki a Hollóhát ház vezető tanára is egyben, valamint a szett tartalma Harry Potter és Cho Chang is. Egy kis érdekesség, hogy Cho-val csak a Tűz Serlegében, azaz a negyedik részben ismerkedünk meg a filmek szerint, így nem teljesen illik bele ebbe a készletbe. Mind a három figura a legkisebb lábat kapta, a torzójuk szépen díszített. A tanterem kiegészítőjeként padokat, vitrines szekrényt és könyvespolcot kapunk, valamint egy ládát, amelyben a professzor az óra kellékeit tartja.

Az előző készlettől eltérően ebben az esetben nem középről kell kihajtani a tanterem falait, hanem a könyvünk két széléről nyithatók ki. Itt is megjegyezhetjük, hogy értékes részleteket adnak hozzá a szetthez a matricák, ilyen például a terem ablakai, a falak díszítése és a Hollóhát ház jelképe. 

Harmadik óra: Átváltoztatástan

A harmadik könyvünk az Átváltoztatástan órára kalauzol el minket, ennek a hivatalos neve: Roxfort pillanatai: Átváltoztatástan óra, száma: 76382. Ebben a készletben kapjuk meg a történet másik két főszereplőjét, név szerint Hermione Granger-t és Ron Weasley-t, tanárként pedig Minerva McGalagony professzort, aki a Griffendél ház vezetője is egyszemélyben. A tanárnő láb helyett megkapta a szokásos szoknya elemet, ami a torzójával együtt az ikonikus zöld ruhafestést kapta. A másik két minifigura a Griffendél ház logóját viselő torzófestést kapta, valamint a legkisebb minifigura lábat. Ezen készlet esetében viszonylag sok különálló kiegészítőt kapunk, például egy padot, a professzor asztalát és a táblát, hogy csak néhányat említsek. 

Az előző készlethez hasonlóan nyílnak a tanterem falai ebben az esetben is vagyis a könyv széléről. Itt is jól kiegészítik a matricák a szett belső kialakítását, például a falon lévő festményeket és a terem ablakait is ezekkel oldották meg. 

Negyedik óra: Bájitaltan

Utoljára, de nem utolsó sorban a Mardekár ház vezetőjének, Piton professzornak az órájára kalauzol el minket a 76383-as számú készlet, amelynek hivatalos neve: Roxfort pillanatai: Bájitaltan óra. A szetthez kapott három minifigura közül az egyik a már említett professzor, a két diák közül az egyik Draco Malfoy a másik pedig Seamus Finnigan. A két tanuló az előzőekben már megszokott szürke pulóveres torzót kapta, saját házának címerével és a legkisebb lábat. A professzor a rá jellemző fekete ruhás festést kapta egy lila pulóver társaságában, valamint a hagyományos minifigura lábat.  

A 76385-ös készlethez hasonlóan ebben az esetben is a könyvünk gerincének belső feléhez kapcsolódnak a tanterem fő falai. Ebben az esetben épített verzióban is megkapjuk a Mardekár ház szimbólumát. Kiegészítőként egy asztal, a professzor fotelja, valamint egy szekrény tartozik a szetthez. A falakon találunk épített és matricával ábrázolt alapanyagos polcokat és egy épített kályhát is a bájital főzéshez. A készlethez tartozó matricák remekül ábrázolják, hogy a professzor tanterme az alagsorban található, ezzel is jó részleteket adnak hozzá az összképhez.   

Összegzés

A készletek összecsukva könyvként és kinyitva tanteremként is összekapcsolhatók egymással, amelyet a cikk első és utolsó képein figyelhetünk meg. Érdekességként figyelhető meg, hogy a könyvek borítóinak színezését a négy iskolai ház színeihez igazították a készlet tervezői.

Mindent összevetve mind a négy készlet páratlan a maga nemében, már csak azért is mert a Harry Potter termékcsaládban ezek előtt még hasonló stílusú készletek sem voltak. Érdekességüket még tovább fokozza az is, hogy kis elemszámuk ellenére játszós készletként és kiállítási darabként is megállják a helyüket. Véleményem szerint a készletek kidolgozottsága jó, a hozzájuk kapott matricák nem zavarók, sőt igazán izgalmas részletekkel gazdagítják a készleteket, ahogy ezt már korábban is említettem.

Azok is megtalálják ezekben a szettekben a számításukat, akik csak a minifigurákat szeretik, mert mind a tizenkettő minifigura egyedileg ehhez a készlethez készült, ebben a formájukban más készletekben nem találhatóak meg. 

A készletek építési ideje egyenként nagyjából 40-45 perc, de egy ügyesebb gyerek vagy egy felnőtt építő fél óra alatt is simán megbirkózik a feladattal, így bárkinek szívesen ajánlom. 


76385

Roxfort™ pillanatai: Bűbájtan óra

LEGO Harry Potter

244 db

3 db

76384

Roxfort™ pillanatai: Gyógynövénytanóra

LEGO Harry Potter

219 db

3 db

76383

Roxfort™ pillanatai: Bájitaltan óra

LEGO Harry Potter

259 db

3 db

76382

Roxfort™ pillanatai: Átváltozástan óra

LEGO Harry Potter

229 db

3 db


Felhasználóink hozzászólásai

Miki1 irta 1 hónapja

Ezek ritka jó készletek lettek szerintem.

Szólj hozzá Te is!

Ha szeretnél Te is hozzászólni ehhez a bejegyzéshez kérjük előbb jelentkezz be!

Ha még nem vagy regisztrált tagja közösségünknek, akkor ezen a linken tudsz regisztrálni hozzánk.

Keresés az oldalon

Legújabb készletek a LEGO bázisban

43200

Antonio bűvös ajtaja

99 db

2 db

43202

A Madrigal család háza

587 db

3 db

43201

Izabella bűvös ajtaja

114 db

3 db

75313

AT-AT™

6785 db

9 db

40452

Roxfort™ Griffendél™ hálótermek

148 db

2 db

Reklám

Weboldalunk sütiket használ.

Ezek szükségesek a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, a közösségi funkciók biztosításához. További információk

Weboldalunk sütiket használ.

Ezek szükségesek a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, a közösségi funkciók biztosításához. További információk
Változások sikeresen elmentve